Extracorporeal membrane oxygenation in intensive care unit / Extracorporalis membránoxigenizáció intenzív osztályon.

Összefoglaló. Az extracorporalis membránoxigenizációt egyre gyakrabban alkalmazzák világszerte refrakter légzési és/vagy keringési elégtelenség kezelésében. Intézetünkben 2015-ben kezdtük meg a program elokészítését és felépítését. Célunk az extracorporalis membránoxigenizációs kezelés élettani alapjainak rövid ismertetése, különös tekintettel a venovenosus konfigurációra, és az eddig kezelt eseteink eredményeinek összefoglalása. Az irodalom szisztematikus áttekintése és a kezelt esetek adatainak retrospektív értékelése voltak a módszereink. 2016 óta összesen 14 beteg esetében használtunk extracorporalis membránoxigenizációt (8 férfi, 6 no, életkor 51 ± 15 év, APACHE II. score 24 ± 7). Az indikáció 9 esetben súlyos refrakter hypoxaemiás légzési elégtelenség, 1 esetben tracheooesophagealis fistula és légzési elégtelenség, 1 esetben mutét alatti támogatás tervezett trachearekonstrukció során és 3 beteg esetében refrakter cardiogen shock volt. Az extracorporalis membránoxigenizáció 11 betegben a légzés, 3 betegben a keringés támogatását szolgálta, 13 venovenosus, 1 venoarteriosus konfigurációban. Az extracorporalis támogatás ideje légzéstámogatás esetében 14 ± 6 nap, a cardialis támogatások esetében 5 ± 4 nap volt. Az intenzív osztályos ápolási ido 27 ± 13, illetve 21 ± 17 nap volt a két betegcsoportban. 9 beteget jó funkcionális állapotban bocsátottunk el, 5 beteg halt meg osztályunkon, további 3 késobb a kórházi bennfekvés során. Az extracorporalis membránoxigenizációs program regionális centrumokban Magyarországon is megvalósítható. A nemzetközi ajánlások, oktatási módszerek alkalmazásával a nemzetközi irodalomban közölt túlélési eredményekhez hasonló eredmények érhetok el hazánkban is. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425-431. Summary. Extracorporeal membrane oxygenisation is commonly used worldwide for refractory respiratory and circulatory failure. We started to organise the introduction of this therapeutic modality in 2015. Our aim is to give a short review about extracorporeal life support, especially veno-venous extracorporeal membrane oxygenation, and to present our first results. We provide a systematic review of the currently available literature and a summary of our first treatments. As of 2016, we supported 14 patients with extracorporeal membrane oxygenisation (8 men, age 51 ± 15 years, APACHE II score 24 ± 7). The indications were refractory hypoxaemic respiratory failure in 9, tracheo-oesophageal fistula and respiratory failure in 1, support during surgery for planned tracheal reconstruction in 1, and refractory cardiogenic shock in 3 patients. We provided respiratory support in 11, circulatory support in 3 cases, with 13 veno-venous and 1 veno-arterial configuration. The support lasted for 14 ± 6 days in respiratory, and for 5 ± 4 days in cardiac cases. Intensive care length of stay was 27 ± 13 and 21 ± 17 days in the two patient groups. We discharged 9 patients in good functional state, 5 patients died during intensive care and further 3 later, during the hospital stay. Our results show that the implementation of an extracoporeal membrane oxygenation program is feasible in Hungarian tertiary centers. In line with international recommendations and adapting international training courses, the survival is very similar to that reported in the literature. Orv Hetil. 2021; 162(11): 425-431.

Organ replacement therapy and life-supporting treatment modalities in critically ill COVID-19 patients / [Emelt szintu szervtámogató és életfenntartó kezelések kritikus állapotú COVID­19-fertozött betegeken]

In critically ill COVID-19 patients, the failure of the cardiorespiratory system can be due to one of the following: (1) cytokine storm, haemophagocytosis ­ septic shock, (2) unmanageable hypoxemia, (3) isolated organ failure or as part of multi-organ failure. Herein we give an overview of the therapeutic options for treating or preventing these disease states. In recent years, CytoSorb-haemoperfusion to remove cytokines has shown promising results in the treatment of septic shock. Inhalational nitric oxide (iNO), inhalational epoprostenol and veno-venous extracorporeal membrane oxygenation (ECMO) are options in severe hypoxemia that is unresponsive to conventional mechanical ventilation. Renal failure is a frequent component of the multi-organ failure usually seen with disease progression and necessitates starting one of the available continuous renal replacement modalities. Orv Hetil. 2020; 161(17): 704­709.

[Pathophysiology and current clinical approach of ovarian hyperstimulation syndrome]. / Az ovarialis hiperstimulációs szindróma kórélettana és korszeru klinikuma.

During assisted reproduction technologies, controlled hyperstimulation of the ovaries occurs. Ovarian hyperstimulation syndrome is an excessive overreaction of the ovaries complicating pharmacological ovulation induction. Rarely other causes, such as the mutation of the follicle-stimulating hormone receptor may also be in the background. Ovarian hyperstimulation syndrome is clinically characterized by a massive ovarian enlargement associated with an acute third-space fluid shift responsible for the development of ascites, and sometimes pleural or pericardial effusion. Associated arterial or venous thromboembolic symptoms are also common. Ovarian hyperstimulation syndrome is an iatrogenic and potentially life-threatening condition in the form of ischemic stroke or circulatory insufficiency of the limbs. Recently some new methods have been developed for the prevention of the disease. The syndrome affects young, healthy patients. It also has an important economic burden due to the absence from work, bed rest, or hospitalization and intensive medical management of more severe cases. Supportive therapy, anticoagulant prophylaxis and close monitoring are the main approach for the syndrome. However, hospitalization or intervention should not be delayed for patients with severe or critical conditions. Orv Hetil. 2018; 159(34): 1390-1398.